jenki szamuráj

Gyurew  |   2016.12.29.

Jó rég volt, mikor gondolataimat megosztottam a legfrissebb szerzeményünkről, a Toyota Vanról. Az instagram követőink talán már tudják, hogy a busz él és virul, azonban ez nem ment olyan egyszerűen, mint gondolnánk.

 

Szóval április 18-án, egy csodálatos balatoni kora estén egy felületes átvizsgálást és egy csenevész próbautat követően, egy kisebb készpénz összeg a mi zsebünkből egy kovácsmester zsebébe vándorolt. Ezzel a tranzakcióval boldogan felültünk a rollerre, hogy 2 hónappal később egy viszonylag működő, ámde jópofa japán autóval szórakoztassuk az ázsiai turistákat.

 

A hazaút minden volt, csak problémamentes nem. Valahol Balatonfüred környékén felforrt a víz. Bár a volt tulajdonos váltig állította, hogy nem hengerfejes az autó, mi a 7-es úton egy csodálatos gejzírt fakasztottunk a 30 éves motortérből. Bár a motor elhelyezkedését ismertük, a motortér nyitásával kicsit meggyűlt a bajunk. Alaposan felkészült autóvásárló triónk persze semmilyen szerszámmal nem rendelkezett, de szerencsénkre a keszthelyi benzinkúton a benzin mellé 5 liter desztvizet is vételeztünk. Innen mérsékelt tempóval, maximumon működő fűtéssel romboltunk a főváros felé és egyre kevésbé bíztunk az eladó igazában.

 

 

Meggyötört konvojunk, újabb problémába ütközött Velencén. A rend éber őrei tájékoztattak, hogy a Toyotát kivonták a forgalomból. Persze nem a korábbi tulajdonos szeretett volna spórolni egy ideiglenes kivonással, hanem a helyi önkormányzat felé fennálló tartozás miatt tiltották ki. Tehát foglaljuk össze, mi történt eddig. Vásároltunk egy japán dobozt, ami műszakilag is komoly kihívásokkal küzd, közlekedésre alkalmatlan, cserébe át sem lehet majd írni és levélnehezékből már van egy otthon. Bármilyen meglepő, innentől kezdve elég nehéz érvelni a vásárlás mellett a feleségemnek.

 

Dühösen, fáradtan és baromi csalódottan támasztottuk le a buszt a garázsba. Az, hogy vannak bajok a kocsival, nem zavart, de, hogy nem lehet a miénk - vagyis a feleségemé - az nagyon nem tetszett. Természetesen másnap reggel hívtam is a korábbi tulajdonost, aki az együttműködés legcsekélyebb jelét sem mutatta, ám szerencsémre a sok korábbi autó adás-vétel miatt nagyon alaposan ismerem az eladó kötelességeit és a vevő jogait. Félsiker, visszahívást ígért, mert pereskedni nem szeret. Én sem.

 

Hát jó, gondoltam, nézzünk rá a papírokra. Mivel sajnos évek óta nincs mobil eredetvizsgálat, így kénytelen voltam a buszt illegalitásba taszítani és a két utcára lévő eredetvizsgást felkeresni a vacakkal. Szerencsére az azonosítók rendben, a cég átírás ügyintézést is vállal egy szerény tiszteletdíjért cserébe. A Kormányablakban persze kiderült, hogy az autó nem tehermentes, így nem átírható, de ha gondolom akkor kifizethetem a tartozást és azonnal nyomtatják a friss forgalmit. Basszus 10.000.- forint, TÍZEZER! Tízezer forintért van ember, aki eladná a becsületét? Igen, van. Na mindegy, Ada kérte hagyjam a fenébe, legalább már a miénk a busz.

 

 

Ettől a pillanattól kezdve van értelme hatalmas szenes lapáttal dobálni a bankókat a Toyota Vannak nevezett feneketlen kútba. Kaptam egy nap szabadságot, így következhetett az első szerviz. A teljesség igénye nélkül új vízpumpát, termosztátot, gyertyákat, olajat, szűrőket kapott illetve friss hűtőközeget. Azért ez sem ment könnyedén, hiszen semmilyen magyar alkatrészkereskedő nem ismeri a típust. Vagyis ismeri, de semmi nem jó hozzá, amit jónak véltek. És persze beszereltük a mechanika nélküli fejegységet, ha már szívunk, legalább kedvenc zenéinkre tegyük. Ez azonban nem oldotta meg a 3 hengerrel indulást és a gőzfelhőt. Ezek a hibák azonban cseppet sem feledtették velem a veteránautós közösség és találkozó hiányát és egyébként is regisztráltunk az Oldtimer Premierre, így mennünk kell. Daniékkal együtt terveztünk érkezni, ám a Toyota úgy döntött melegszik és nem fűt. Aha, tehát levegős a rendszer. Miután elbúcsúztunk az utolsó buborékoktól is, felvettük útitársunkat, hogy az év első rendezvényén a frissen vásárolt kiselefántunk összepisilje magát. A rendezvényt szerettük, az autó pedig igazán közel került a műhelyhez ahol megújulhat.

 

 

Teltek a napok, gyűjtöttem az infót a Corolla Club oldalán, miként kezdjünk neki a probléma orvoslásának. A club vezetője, Pacsker, azt javasolta, hogy mindenképp gyári alkatrészekkel javítsunk, mert hosszútávon csak az biztosít jó megoldást. Szerencsémre, gyáriban sok alkatrész elérhető. Rövid idő alatt érkezett meg a gyári hengerfejtömítés, hengerfej csavarok, gyári termosztát és új vízcsövek is. A kipufogó sortömítésből, a szelepfedél tömítésből nem éreztem indokoltnak a gyári cuccot. Ha igazán alapos akartam volna lenni, akkor gyűrűket és csapágyakat is cseréltem volna, de sajnos erre nem volt lehetőségem. Később kiderült, hogy a gyűrűsor talán nem is indokolt. A hengerfej pedig megkapta a kötelező wellness kezelést, mint síkolás, új szelepszár szimmeringek, szelepvezetők, és persze a szelepek becsiszolása. ÉÉÉÉÉS se deformálódás, se repedés. Viszont kiderült, hogy valamikor, valahol már cserélték a hengerfejtömítést. Ezt abból gondoltuk, hogy nem gyári cuccot találtunk a 2 vastömb között, aminek az egyik vízjárata hiányzott is, és mekk-elek utólag lyuggatta ki, kevés sikerrel. Ez a tény azonban nem javítja az autó egyébként gyenge és érzékeny hűtőrendszerét.

 

 

Az összerakást követően persze nem volt minden fenékig tejfel. A 3 hengerrel működés sajnos nem üzemszerű. Azonnal tárcsáztam Tamás barátomat, hogy szakértse meg. Bár a gyertyakábelek szarok voltak, szikrát mégis adtak. Nyilván a legegyszerűbbre nem gondoltunk, tehát azonnali gyűrűtörésre számítottunk, ám mielőtt újra szétborítjuk a motort, csak kellene mérni egy kompressziót. 3 hengerben szinte egyforma 11 fölötti, abban a hengerben ami nem járt viszont jóval magasabb, nem alacsonyabb, mint gondoltuk. És ekkor megpillantottam a leesett injektor csatlakozót. Neeee, csak a szívósort és kipufogó csonkot kell levenni, ahhoz hogy vissza lehessen dugni. És ez elég nagy szívás a konstrukció sajátosságai miatt. Másnap azonnal autóznunk kellett, amihez Binci csatlakozott. Repülőket akartunk spottolni a ferihegyi spotting dombról. Ekkor jött a következő para, elkezdtek csattogni a hidrotőkék. Újabb segélykiáltás Tamásnak, telefonos ötletelésünk vége az lett, hogy a 10W40-es olaj nem lesz az igazi a 4Y motornak. Amerikai fórumok szerint 15W40, vagy 20W50 az ideális. Bakker ilyet utoljára a bogárba töltöttem. Végülis a szintetikus minőségi olaj a tökéletes mosóolaj kedvezménnyel tízezerért 200 kmre. Ezután jöttek a gondtalan kilométerek tucatjai, 25 literes országúti fogyasztással, botrányos teljesítménnyel, de legalább eljutottunk a Balatonra hatan, működött a tempomat, persze a klíma még mindig nem ment, de a dupla tetőablak kellő szellőzést biztosított.

 

 

És nem, még ekkor sem akartam felgyújtani. Szóval a motortérbe könyékig elmerülve találtam néhány elkallódott csatlakozót. Az egyik a fojtószelep érzékelő volt, melyet csatlakoztatva azonnal előkerült pár kerge hátas. Ja és beszereltem az Amerikából érkezett gyújtáskábeleket. Kezdek belejönni az e-bayes rendelésbe. Persze a Toyota használata csöppet sem volt gazdaságos, azért némileg mérséklődött a benzin éhség. S a részsikereket valamint a beköszönteni készülő nyarat a klíma üzembe helyezésével készültünk ünnepelni. Mivel az autó a 80-as évek konstrukciója, így a régi, R12-es típusú gáz való bele. Akadt egy klímaszervíz, ahol nem zavartak el azonnal és logikus javaslatokkal valóban meg akarták oldani a hűtés kérdését. A 10 felhívott budapesti cégből ez az egy akart szolgáltatni, pénzért. Tehát elgurultam hozzájuk, ahol egy nyomáspróbával indítottak. Nem ereszt a rendszer, gondolták akkor fel is töltik. Persze a kompresszor nem kapcsolt alapjáraton, de fix 12V-ot adva elindult és felszipkázott 1350gramm gázt. Az eredmény, menet közben lehűl az utastér és működik a kis hűtője, valamint jégkocka készítője is.

 

 

Persze eközben nyugtalanít, hogy a check-engine lámpa nem villan fel gyújtásra, így újra belefeledkeztem a motortéri csatlakozókba. És igen, győzelem. Találtam egy pár összeillő csatlakozót, és egy ellendarab nélküli vezetéket. Az csatlakozókat összeillesztve lett check-engine, de nem csak gyújtásra:D Cserébe már lehet hibakódot villogtatni, így elárulta a kis hisztis, hogy nem kap lambda jelet, ahogy a klíma alapjárati kapcsolója sem. Az előbbi probléma nem meglepő, hisz le van törve a fél lambda szonda. Olyan rutinnal vágtattam az amerikai e-bay legmélyebb bugyraiba, hogy 5 perc múlva már kaptam is e-mailt a sikeres tranzakcióról. Bosch szonda, 11ezer postával. Itthon 95 ezer... A cserében Pipi Úr sietett segítségemre, aki megszállott Toyotas és szinte az egyetlen ember az országban aki látott már ilyen autót, hisz a szüleit sokáig szolgálta egy európai Modell F.

 

Persze eközben olyan apróságok boldogítottak, mint a meghalt generátor, egy ismeretlen helyen megbúvó biztosíték, mely indíthatatlanná tette a buszt. És nem, nem gyújtottam fel. Közben persze egyre többet használtuk, így a kezdeti 151.000 mérföldes óraállás 156.000 mérföld fölé kúszott. Mivel egyre megbízhatóbban üzemelt, jöhetett az eszmecsere a japán Van tulajdonsokkal, árulják el, hogyan lehet alacsonyabbá varázsolni az autót. Hát más válaszra számítottam. A kedves javaslat, elől teljesen tekerjem le a torziót, hátul vágjuk a rugót, a gátlókat meg keményíttessem. A torziót nem tekertük le teljesen, a rugót pedig rugókovács kezelte, így egy köztes állapot alakult ki, lesz még jobb is. Nyilván a 20 éves C-s téligumikat elég ívesen hajítottuk el a ritka snowflake felnikről, miközben a fékbetétek is cserések voltak.

 

 

Így jutottunk el augusztusig, ahol rengeteg feladatot kellett teljesíteni a Vannak. Használtam turnébuszként a Balatonon, vitt minket mecseki kirándulásra, költöztettük a sógornőmet és egyre kevesebb probléma volt vele. Így vettem a bátorságot, hogy a születésnapomra kapott transzfogarasi hétvégére nem a kanyarvadász BMW-vel megyünk, hanem a partybusszal. Muszáj volt egy régi vágyamat a busz segítségével beteljesíteni, így még nagyobb kötődés alakult ki köztünk. És ez fontos, hogy ne akarjam lecserélni a közeljövőben. 3 nap, több mint 1000 mérföld, csodálatos tájak, 2000m feletti magasság, hibátlan működés, 10 liter alatti fogyasztás. Kell ennél több?

 

Igen, persze, hogy kell. El kell vinnie a Transzalpinára is és egy csomó helyre. Télen síelni, nyáron pedig a tengerhez. És úgy tűnik, hogy hibátlan kényelmet biztosíthat a Rozsdakupac/Rusty's csapatnak is akár egy teljes Európa túrához. Csak pár apróság hiányzik ahhoz, hogy akár világ végére is elinduljunk vele, úgy hogy haza is hozzon. És nem kérdés, hogy el fogunk, hisz azért van.