egy másik fokozat

Binci   |   2016.06.20.

Azt hiszem valahol már írtam róla, hogy valamivel több, mint öt éve láttam életemben először Top Geart. Ám akkor pontosan öt nap kellett ahhoz, hogy nagyon komoly rajongás alakuljon ki bennem a sorozat iránt. Nem csak azért, mert az akkoriban éledező, mára már eléggé kiforrott és elérhetővé vált minőségi autós filmezés legfelsőbb fokán álltak, hanem mert olyan szinten lekötött és szórakoztatott, mint addig soha semmilyen mozgókép. Na jó, ez nem igaz, állítólag gyerekkoromban Süsüt órákig néztem mozdulatlanul, tátott szájjal, de ez most más.

 

Nagyjából egy nyár ment rá, hogy az összes részt és hozzá az összes kiadott DVD-t, különkiadást lássam, és azóta persze több részt többször is sikerült megnézni. Rengeteget köszönhetek a sorozatnak. Sokat fejlődött az angolom, a képi látásmódban is segített, főleg eleinte és persze rengeteg vidám pillanatot - de aki ismeri, tudja. Nem is megyek bele a részletekbe, a lényeg, hogy elhittem a történeteket, a karaktereket, mindent, még akkor is, ha egy része nyilvánvalóan meg van írva. Sokakkal ellentétben még a star in a reasonably priced car részeket is egytől egyig végignéztem egy-egy jó sztoriért, vagy pár Clarkson poénért, még akkor is, ha egy huszadrangú brit híresség volt a vendég, akiről sose hallottam (bocs).

 

 

Éppen ezért is nagyon fájt, hogy vége lett. Aztán örültem, hogy mindhárman leléptek, mert ez hitelessé tette az eddigi barátok-képet, amit mutattak a 22 évad alatt. Reméltem, hogy lesz folytatás és hamar kiderült, hogy lesz is. Korábban sokakkal ellentétben nem éreztem szükségét annak, hogy ideje lenne valami újnak, mert hiába használta a műsor nagyjából mindig ugyanazokat az elemeket, nem tudtam megunni. Talán egyetlen rész után álltam fel úgy, hogy na ez most nem volt olyan erős, amikor a Shelby Mustanggal versenyzett Clarkson a vonat ellen. Szóval mivel tudtam, hogy hiába lesznek együtt a következő műsorban is a srácok, sajnáltam a Stiget, a Cool Wallt, a pályát az időkkel, a specialokat, és az egész műsort.

 

Aztán bejelentették a folytatást, záporoztak a nevek, alig győztünk kapkodni a fejünket, közben pedig megkezdődtek a forgatások, amiknek eredményét immár egy hónapja nézhatünk vasárnaponként (pontosabban inkább hétfőnként). Amikor megtudtam, hogy Clarksonéknak saját műsoruk lesz, úgy gondoltam adok egy esélyt a Top Gearnek, hiszen nem fájó szívvel fogom nézni, a kedvenceket hiányolva, hanem mint egy új autós műsort, amelynek néhány eleme ismerős lesz. Nem vártam tőlük csodát, biztos volt, hogy nincs ezen a földön csapat, aki a korábbi szintet hozza, legyenek bármekkora királyok. Nekem ezért nem működött a Fifth Gear sem, soha nem érdekelt, ahogy a Top Gear más országokbeli változatai sem. Mert ez nem egyéni sport, itt csapatban kell teljesíteni, amihez a korábbiaknak is volt szüksége némi időre, míg az egy-két hülyeséggel megtűzdelt, igazi autós műsor kinője magát egy igazi szórakoztató, és kevésbé autós szakmának szóló vígjáték sorozattá.

 

Ezt az időt az új csapat senkitől sem kapta meg, tőlem sem. Hiszen ez a Top Gear, a néző azt akarja a 23. évadban is, amit a 22-ben megszokott. Ahogy a tegnapi részben Chris Harris fogalmazott az Aston Martin Vulcan tesztje elején, amikor a nevének eredetét firtatta. A Vulcan ugyanis a brit hidegháborús bombázó után kapta a nevét, amelyet Harris a legcsondálatosabb szigetországi gépnek nevezett (amit annak tudatában, hogy például a Spitfire is brit termék, kicsit kétségbe vonnék, de fogadjuk el), és egy ilyentől nevet, történetet, örökséget kapni, olyan nehéz feladatot ró az utódra, amivel együtt kell tudni élni. Mintha a gyereket Ace-nek, vagy Elvisnek neveznénk. De egészen nyugodtan mondhatta volna, hogy pont olyan, mint megpróbálni folytatni a Top Geart. De ne szaladjunk ennyire előre, kezdjük az első résszel.

 

A műsorvezetőket csak minimálisan ismertem, így nem voltak előítéleteim. Chris Evans-szel csak az egyik korábbi rész meghívott vendégeként és egy másik részben mint Ferrari gyűjtővel találkoztam. Kicsit ripacs, kicsit nagyképű, de alapvetően szimpatikus figura. Nem éreztem jó választásnak, de gondoltam írnak neki egy jó karaktert, a médiában jártas, nem lesz itt gond. Matt LeBlancról annyit tudtam, hogy a Jóbarátokban szerepelt, aminek kb. 2-3 részét láttam. Ám itt kissé megörültem, hiszen az eddig sem feltétlen a politikai korrektségről híres műsortól reméltem némi amerikai-brit csatát, ami sülhetett volna el jól. Egyelőre még nem működik. Kérdés, hogy azért, mert a BBC Clarksonék utána egy politikailag korrektebb műsort akar, vagy mert nem szeretnék folytatni, hogy ne tűnjön erőltetettnek, de még ne adjuk fel. És továbbra se szaladjunk előre. Sabine Schmitz is csak a Top Gear 2-3 részéből volt ismerős. Szintén kicsit nagyszájú, talán nem is annyira műsorvezetőnek való, de ha ismételten kihozzák a német-amerikai - esetleg világháborúig visszamenő - poénokat, akkor tud működni. A többieket nem ismertem. Chriss Harris és Rory Reed neve - ismét bocs, de - az égvilágon semmit sem mondott. Eddie Jordan szerepét meg csak egyszerűen nem értettem. De nem baj, csapjunk bele.

 

 

Az első nagyon rossz volt. Semmi se működött abból, ami működhetett volna, de ezt megírták többen is, többek között a Totalcaron Vályi Pista, és a Jalopnik is (valamiért nem működik a link, pedig itt oda kellene mutasson - mindegy, keressetek rá). A véleményükkel 95%-ban egyetértek. Két dolog tetszett összesen. A képi világa természetesen továbbra is zseniális, és nekem tetszik az új rallycross pálya is. Az, hogy nem mutatták be rendesen, hanem csak úgy lett, az nem, ahogy a új interjúk is szörnyűek, de maga a pálya szerintem érdekesebb, mint a korábbi.

 

Az első rész egyértelmű csalódás volt, és az azt követő kijelentések sem tették szimpatikusabbá. Ugyebár Chris Evans azt harsogta, hogy ez volt a legsikeresebb Top Gear epizód evör - hagyjuk már. De én még bíztam bennük, és adtam egy újabb esélyt. A második rész sem volt jó, egyedül Eddie Jordan igazi kreténsége emlékeztet arra, hogy volt valaha egy Top Gear, ahol nem csak dícsérni tudtak mindent, és nem szarták össze magukat egy olyan autótól, ami 5 másodpercnél gyorsabban van százon, hanem igenis letépték a zsír új, harminc milliós SUV küszöbjét a legnagyobb faarccal.

 

A harmadik résznél lélegezhetett nagyobbat az, aki nem a szórakozásra, hanem egy korrekt, szakértői autós műsorra volt kíváncsi, hiszen a két újonc, Harris és Reed csináltak egy-egy olyan filmet, amely már valóban Top Gear szintű volt. Igaz a régi Top Gearben bőven a kevésbé érdekesek közül, de legalább nem szar. Ez is egy eredmény. Ugyanakkor a Ken Blockos rész annyira felesleges volt, hogy nincsenek rá szavak. Oké, elismerem a pasi tehetségét, de már a saját videóit sem nézem meg, mert minden látványossága ellenére nagyon unalmas. Erre most megkaptam ugyanazt, csak kevesebb lassítással, Londonban, meg egy totál felesleges Joey-val az anyósülésen.

 

A negyedik részt most nézem, és ez eddig tetszik. Nem úgy, mint a régi, messze nem, de eddig jó. Volt egy hónapunk elfogadni az új szereplőket, és ha leküzdöttük azt, hogy nem szeretjük őket, akkor ezen most először igazán jót lehetett szórakozni. Eddie Jordan egy igazi elvarázsolt hülye, aki mintha nem is ebben a világban élt volna eddig. Nem ismerem, nem sok mindent tudok róla, el sem tudom képzelni, hogy egy ilyen ember hogyan tudott saját Forma 1 csapatot építeni. Rémlik mintha olvastam volna róla, hogy nem szimpatikus, vagy lehet volt a múltban valami ami visszataszító, de ennek a tudásnak híján nekem teljesen működik a karaktere. Nem, szándékosan nem keresek rá, hogy mi lehetett az, így, hogy nem tudok róla semmit, működik. Ha a produkció itt is mindenkinek megtalálja a szerepet, amiben kényelmesen mozog, mint ahogy régen is megvolt (Clarkson - primitív hülye, Hammond - ugribugri, tájékozatlan törpe, May - okoskodó, múltban élő), akkor a sokak által sokat emlegetett hiányzó kémia is meglesz talán.

 

Az epizód elején volt egy rendes autó teszt, amiről mondjuk elmondták, hogy az eddigi Top Gear legjobb filmje volt - hahaha. Nem volt rossz, de azért na. Szintén nem annyira értem, hogy 2016-ban, nyolc évvel az első Tesla, és négy évvel a tömeges Tesla S eladások elkezdése után a világ legnagyobb autós műsora miért lepődik meg azon, hogy ez lesz a jövő. És hiába ugrik nagyot az elektromos autó, egy olyan műsor, ahol bármit tesztelhetnek (és ahol csak abban a részben egy kifejezetten versenyzésre tervezett Aston Martint is kipróbálnak) ne egy családi egyterű menetteljesítményétől essünk hasra, mert attól az összes többi lesz hiteltelen.

 

Ha pedig már hiteltelenségnél tartunk, akkor egy nagy zavaró dolog van még, ami az én szememet szúrja, de lehet sokan nem is gondolnának rá, mert annyira megszokták. Ez pedig a kézzel írott, egyszerű lemeztáblára felmágnesezett időeredmények. Egy ilyen produkciónál ez - akárhogy nézzük - bóvli. Eddig tökéletesen működött, mert Clarkson orángután szintű, faék egyszerűségű gyökér egyéniségéhez passzoltak ezek a mérhetetlen gagyi megoldások. Működött a kalapáccsal autó szerelés, a siralmasan gagyin átalakított autók, és minden egyéb. Most pedig ez nekem kilóg. Mint amikor budapesti gyerek elmegy a vidéki nagymamához segíteni a kerti munkában, és hülyén áll a kezébe a kapa, mert még életében nem kellett dolgoznia vele. Apróság. Viszont az új, kihajtható, a nem utcai autók számára készített naughty része a power lap táblának kifejezetten tetszik.

 

 

Szándékosan szerettem volna megvárni pár részt, mielőtt bármit is kijelentettem volna, és szerintem jobb is így. A közönség egy része várta, de többen skandálták a Bring back Clarksont. Ám az első rész után a legtöbben megegyeztek abban, hogy egy kalap szar. Én sem állítom, hogy a Top Gear jó lett, csak annyit, hogy most jobb volt, mint az indulás. Simán lehet, hogy a következőnél már újra a fejemet verem a falba, annyira nézhetetlen. Azt sem mondom, hogy újra rajongó leszek, és azt sem, hogy vasárnaponként streamen fogom nézni, vagy az adás utána öt percenként frissítem a megszokott torre… izé… szóval nem nézem meg azonnal, na, hanem később. De most egy órát áldoztam rá az életemből, és ezt legalább nem érzem elvesztegetettnek.

 

Hiányzik a tahóság, hiányoznak a beszólások, de mivel ősszel jön a Grand Tour, ahol a három hülyének megengedték, hogy ne legyenek politikailag korrektek. Ez bátor kijelentés három olyan embernek, aki slope-nak nevezett egy ázsiai férfit, a családtagjaik előtt lövette volna agyon a közszférában dolgozókat, Lengyelország német megszállásával poénkodott egy kamu Golf reklámban, és persze alig van nép a Földön, akit nem sértettek még meg. Ja, és mindezt a brit állami televízióban, ahol azért vissza kell fogni az agarakat.

 

Egyszóval a Top Gear félig halott, és ezt talán egy később jól összeszokott Evans-LeBlanc duó sem változtatja meg. Soha sem lesz olyan, mint volt, mert vannak dolgok, amiket nem lehet pótolni. Tűntek fel jó hangú énekesek, de egyiküknek sem olyan, mint Freddie Mercurynak, és hiába szed össze a Top Gear néhány műsorvezetőt a legjobbak közül, sose lesz velük olyan, mint korábban. Cserébe nézhető lesz, és később kapunk egy olyan Clarkson-Hammond-May produkciót, ami tizeniksz év alatt teljesen kiforrott, és összeszokott műsorvezetőkkel, sokkal több pénzből készül, és sokkal több szabadsággal rendelkezik. Talán még jól is jártunk azzal a pofonnal? Mindettől függetlenül szerintem szurkoljunk az új Top Gearnek is, hiszen a tényeken már nem változtatunk, és csak mi járunk jól, ha lesz két jó autós műsor.