A Japán kocka nyara

Havazoo   |   2015.12.09.

Véget ért egy újabb szezon. A letekert ablakos krúzolásokat szinte elérhetetlenül messzire fújta a hideg őszi szél, a meleg naplementét pedig vastagon takarja a köd szinte folyamatosan. A garázsokban itt az ideje a károk felmérésének, kiszúrni egy új rozsdapöttyöt, megtippelni, hány új horzsolás van az alvázon, kinek mi színpatikus. A bő fél éves bokszkiállás ideje alatt sikíthat a flex, szállhat a festékpor, a tulajok pedig a garázs kapujában mélázva húzhatják össze a kabátot, hisz a nyár még messze van.

 

 

Nálam is eljött a kárfelmérés, és javítás időszaka, a vérnyomás viszont normál keretek között maradhat, a Toyota idén is hozta a formáját. Új külsővel kezdte a szezont, Január elsején került rá fel először Japan Racing szett, majd valamikor márciusban készültek el a szélesítések, és a nyomtávok. A látványba azonnal beleszerettem, széles kis g*ci lett belőle. Viszont a folyamat nem állt meg ezen a ponton. Szép volt, jó volt, de pár dolog szemet szúróan béna volt, na.

 

Első körben gondos kezek közé kerültek a lengéscsillapítók, négyből kettő teljesen halottá rázkódott az évek során, rájuk fért a felújítás. A kissé hosszúra nyúlt felújítás után végre le lehetett tekerni azt a maradék pár menetet a gewindén, így elöl végre a legalsó álláson állnak a gyűrűk, hátul még van benne pár menet, ott viszont már nincs mit vágni, útban van a hátsó ajtó.

 

  

 

Elől több sebből vérzett a történet. Ezt első körben nem volt nehéz orvosolni, két nyomtávszélesítő egyenként 2 centiméterrel kintebb tolta a kerekeket, és mindjárt másként néztek ki a dolgok. Az igazán fejvakarós kérdés elől, a lökhárító környékén volt. Valami hiányzott onnan, az autó széles volt, és alacsony, de ránézésre ez mégsem jött le teljesen elsőre. A kézenfekvő megoldás egy Golf koptató feldobása lett volna, az azonban aligha illett volna egy 30 éves Corollára. A végső megoldás ennél sokkal stílusosabb, korhűbb lett. Bízva a szerencsében, és a japán mérnökökben, megrendeltem egy AE86-okhoz gyártott zenki koptatót, ami reményeim szerint passzol az én elsőkerekes sedanom lökhárítójához. Mákom volt, hibátlanul illeszkedett. Amint helyére került a lökhárító, meg is térült minden addigi félelem, nagyon tetszett az így kapott új orr.

 



A nyár végén jött az utolsó hülyeség. Felbukkant ugyanis a neten egy Sparco, dönthető támlás kagyló ülés. Magamba nézve be kellett valljam, a világon semmi szükség nincs rá, a gyári, 75 lovas erőforrás viszonylag ritkán présel az ülésbe, a 4AGE csere pedig még pár évtizedig várat magára. Így hát megvettem. (Jövök egy sörrel Sándor!)  A beszerelés után rá kellett jöjjek, nem volt ez olyan hülye ötlet, egy tempósabb kanyarban az eszem áldja, a belső szerveim utálják az olasz munkások kezeit. A beltér gyárias jellege így kicsit bukni látszik, és esztétikailag csak az autóbuziknak szép az ilyesmi, de hát valamit valamiért.

 

 

Ráadás apró öröm volt ekkortájt a megreccsenő 30 éves hangszóró. Egy délután sikerült kibogozni a gyári rádió, és magnó közti kábel rengeteget, és minden vezetéket a megfelelő helyre kötni, így 5 éves közös pályafutásunk alatt először hallottam meg a hangszórók zaját. (köszönet a Szilvási familiának) Így már Vác magasságától hibátlanul fogja a nagyobb magyar adókat a rádió, igaz, állítani nem merem, a mindenféle automatikát nélkülöző kereső egyszer befogott egy viszonylag tűrhető adót, és félő, hogy az életben nem találnám meg újra.

 

Aztán jött az ősz, majd a tél. Egy utolsó kör után előkerültek a gyári, téli gumis kerekek, megnőtt a hasmagasság, fali dísz lett a Nardi. Az addig széles, jó kiállású Corolla hirtelen úgy nézett ki, mint a lábnapot hanyagoló testépítő. Ez minden évben mókás látvány volt, most, az új ívet miatt pedig folyamatosan elfog a röhögő görcs, olyan suta szegény. Amolyan japán Cal Look. Világmegváltó tervek viszont nincsenek, marad ez a külső az elkövetkező években. Talán csak a kerék változik.

 

 

Addig is megvan a lista a tervezett javításokról. Többek között a bal küszöb megérett a cserére, a termosztát is kezd elfáradni, illetve a bal féltengelycsuklónak is kezd lassan hangja lenni. Ezen felül pár apróság áll még a teljes elégedettség útjába, így a cél adott tavaszig. Addig pedig naponta veregetem meg kockaforma japán élettársam, hisz ismét egy eseménydús nyarat tudtunk magunk mögött.

 

 

Vissza a blogra